Betegnek lenni önmagában véve nem egy felemelő állapot. A kínzó torokfájás, gyengeség, hidegrázás okozta egykedvű melankólia szürke és rideg falaira egyedül az a gondolat rajzol mosolyt, hogy minden betegség, minden kórság, amely fizikailag padlóra küld, egy-egy újabb alkalom arra, hogy a csinos és a szívnek legkedvesebb Zs. Kisasszonyt, az elbűvölően bájos patikusleányt, ha csak néhány percre is, de lássa az ember. A betegség ilyenformán mégiscsak áldás. Szerencse a szerencsétlenségben. Feltéve, hogy Zs, Kisasszony éppen dolgozik. Ha nem, akkor a pirulák és a gyógyulás későbbre marad. De a betegség még így is elviselhetőbb. Megszépül és áldássá terebélyesedik.
Jobban belegondolva szerencse, hogy Zs. Kisasszony nem egy temetkezési vállalatnál dolgozik. Akkor csak egyszer látnám, ha látnám életemben. Egyszer és utoljára. Szép halál, de a telhetetlenség önzése mégsem kívánná, hogy Zs Kisasszony egy temetkezési vállalatnál dolgozzon. Mohó és telhetetlen önzés, amely nem elégedne meg az egyszeri és utolsó találkozással.
Bár nem tudom, még az sem kizárt, hogy tudnék hinni a számomra idegen és félelmetes reinkarnációban, hogy újra és újra meghalva, majd feltámadva újra és újra lássam.
Jobban belegondolva szerencse, hogy Zs. Kisasszony nem egy temetkezési vállalatnál dolgozik. Akkor csak egyszer látnám, ha látnám életemben. Egyszer és utoljára. Szép halál, de a telhetetlenség önzése mégsem kívánná, hogy Zs Kisasszony egy temetkezési vállalatnál dolgozzon. Mohó és telhetetlen önzés, amely nem elégedne meg az egyszeri és utolsó találkozással.
Bár nem tudom, még az sem kizárt, hogy tudnék hinni a számomra idegen és félelmetes reinkarnációban, hogy újra és újra meghalva, majd feltámadva újra és újra lássam.
2015. november 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése