Gondolatok

Zsarnokságom nem tűr ellenvetést.

Egyedül vagyok királya, néptelen, néma, üres és kietlen birodalmamnak.
Trónolok izzó vastrónusomon, fejemen töviskoronám.

De e kietlenségen nem osztozok, nem osztozhatok senkivel.

Mert nem lehetek többeknek királya, s nem szolgálhat senki úgy, hogy közben mást is szolgál.

Zsarnokság lenne?

Vagy csak önpusztítás? Elszigetelődés, falak önzőn magam köré húzása?

Majd lesz ki meghajol.

Majd lesz ki csak engem szolgál.

Zsarnok vagyok?

Kisajátítok?

Elnyomok?

Lehet.

Nem tudom.

Üres lovagváram börtönében egy néptelen sivatag zsarnok királya.

Uralkodok kietlen országom felett, melyen a dögvész pusztít.

Önmagam vetem önmagam tömlöcébe.

Önmagam vagyok önmagam hóhéra, királya, udvari bolondja.

Nincs népem.

Nincs alattvalóm.

Nincs senkim.

Nincs semmim.

Nem leszek senkié mindaddig, amíg mindenki másnak szolgál.

Vagy akárcsak egynek is rajtam kívül.

Nem leszek senkié, amíg bárkié is lehetek.

Nem osztozok sem földön, sem népen, sem alattvalón, sem kincsen, sem hatalmon senkivel.

Nem lehet két királyt szolgálni.

Nem lehet kettőt szeretni.

Nem osztozok, nem engedek.

Zsarnok király egy felperzselt vidéken önmaga börtönébe zárva.

2015.  február 3.