Az, hogy nehéz eset vagyok onnan is tudom, hogy végső soron magamnak kell cipelnem magamat. És ki más is érezhetné nehézségem, mint az, aki cipeli?
2015. április 7.
2019. január 5., szombat
Gondolatok
A kávézás a reggeli rituálék elengedhetetlen része. Vannak dolgok, és a kávé fogyasztása ilyen amelyek valamilyen szinten de befolyásolhatják a nap hátralevő részét. Így vagy úgy, de hatással, kihatással lehetnek rá.
Mert minden napban kell az a néhány perc, amíg a lélek rákészül az előtte álló feladatokra, nehézségekre. Rákészületlenül, felkészületlenül pedig sem test, sem lélek nem érhet el eredményt, indulása eleve kudarcra van ítélve. A kávézás tehát nem elhanyagolható része a napnak, hanem elemi fontosságú része. Nem pusztán egy ital elfogyasztása ez, nem pusztán a forró páragőz belélegzése, nem egyenlő a cukor egyenletes elkeverésével, a kávé illatában való elmerüléssel.
A kávézása lélek inhalálása, a szív regenerálása, meditáció. Kapcsolat azzal a világgal, amit már félig magunk mögött hagytunk ébredésünk után. Egy utolsó kapocs az álmok biztonságosságával, mielőtt a valóság bizonytalanságába lépünk.
Mert minden napban kell az a néhány perc, amíg a lélek rákészül az előtte álló feladatokra, nehézségekre. Rákészületlenül, felkészületlenül pedig sem test, sem lélek nem érhet el eredményt, indulása eleve kudarcra van ítélve. A kávézás tehát nem elhanyagolható része a napnak, hanem elemi fontosságú része. Nem pusztán egy ital elfogyasztása ez, nem pusztán a forró páragőz belélegzése, nem egyenlő a cukor egyenletes elkeverésével, a kávé illatában való elmerüléssel.
A kávézása lélek inhalálása, a szív regenerálása, meditáció. Kapcsolat azzal a világgal, amit már félig magunk mögött hagytunk ébredésünk után. Egy utolsó kapocs az álmok biztonságosságával, mielőtt a valóság bizonytalanságába lépünk.
Gondolatok
Ha minden ember, aki valaha is csalódott embertársaiban, egyszerre kívánná felkötni magát egy fára, vajon ki vágná le az utolsó embert a kötélről? Talán egy erre a célra előre beidomított csimpánz. Mindenesetre nem árt erre felkészülni, és gondosan körültekinteni az állatkertekben.
Gondolatok
Meg kéne alapítani a nyomorultak, boldogtalanok társaságát. Ott mindenki legalább viszonylagosan, de boldog volna a többihez képest. Nem létezne irigység, önzés és olyan emberi tulajdonság, ami sajnos nagyon is emberi. De aki ott is irigy lenne, azt menthetetlenül elmegyógyintézetbe kéne zárni, mert az bolondabb a bolondnál.
Gondolatok
Amikor két munka között nekiül az ember egy tál
tojásos nokedlinek, egyszerűség gyönyörködtet alapon, és édesanyja felhívja
Pestről, hogy éppen egy antikváriumban van és csak érdekelné, hogy mi az a
könyv, amire szüksége volna, az egy szép ajándéka egy amúgy unalmas napnak.
Ismer. Szeret. Szeretem. Gyermeki boldogság ez, hogy bármit kívánhatok, csak mondanom kell mire van szükségem, mit szeretnék. Mégis a lehetőségek kapujában leblokkol az ember, megbénítja a lehetségesség súlya. Hirtelen egyetlen könyv címe sem jut eszembe. Mert fura egy antikvárium, ahonnan édesanyám felhívott. Nem szerzők, hanem címek alapján kategorizált régiségbolt. A mindig rendbe vágott elmét megzavarja ez a "rendetlenség", és hirtelen semmi, de semmi sem jut az eszembe.
Mire vágyok? Mit szeretnék? Miközben könyvtáram bár szép számú könyvből áll, hiányzó kötetek is kitesznek legalább annyit. Talán az zavarja meg az embert, hogy az ebéd folyamatában hirtelen át kell kapcsolni más hullámhosszra? Tojásos nokedli mellől Szabó Dezsőre? Akárhogyan is, de érdekes módon semmi, egyetlen árva könyvcím sem jutott az eszembe, ami nálam azért meglehetősen súlyos és korai demenciára vall. Természetesen, ahogy leteszem a telefont pörögnek a szerzők. Csáth Géza, Szabó Dezső, Ady összes, Weörestől valami, Pilinszkytől valami és talán egy Hajnóczy se jönne rosszul, hogy a régen keresett Tömegek lázadása se maradjon ki és a Karamazov testvérek, amit még karácsonyra is elfogadnék vagy az Anna Karenina, amik ténylegesen nagyon hiányoznak a polcról. Érdekes, hogy a kívánságok, álmok vágyak addig szépek, amíg hirtelen elérhető közelségbe nem kerülnek.
Ismer. Szeret. Szeretem. Gyermeki boldogság ez, hogy bármit kívánhatok, csak mondanom kell mire van szükségem, mit szeretnék. Mégis a lehetőségek kapujában leblokkol az ember, megbénítja a lehetségesség súlya. Hirtelen egyetlen könyv címe sem jut eszembe. Mert fura egy antikvárium, ahonnan édesanyám felhívott. Nem szerzők, hanem címek alapján kategorizált régiségbolt. A mindig rendbe vágott elmét megzavarja ez a "rendetlenség", és hirtelen semmi, de semmi sem jut az eszembe.
Mire vágyok? Mit szeretnék? Miközben könyvtáram bár szép számú könyvből áll, hiányzó kötetek is kitesznek legalább annyit. Talán az zavarja meg az embert, hogy az ebéd folyamatában hirtelen át kell kapcsolni más hullámhosszra? Tojásos nokedli mellől Szabó Dezsőre? Akárhogyan is, de érdekes módon semmi, egyetlen árva könyvcím sem jutott az eszembe, ami nálam azért meglehetősen súlyos és korai demenciára vall. Természetesen, ahogy leteszem a telefont pörögnek a szerzők. Csáth Géza, Szabó Dezső, Ady összes, Weörestől valami, Pilinszkytől valami és talán egy Hajnóczy se jönne rosszul, hogy a régen keresett Tömegek lázadása se maradjon ki és a Karamazov testvérek, amit még karácsonyra is elfogadnék vagy az Anna Karenina, amik ténylegesen nagyon hiányoznak a polcról. Érdekes, hogy a kívánságok, álmok vágyak addig szépek, amíg hirtelen elérhető közelségbe nem kerülnek.
2016 11. 7.
Gondolatok
Az ember nem tudja elég mélyre temetni a múltját. Nem
tud elég mély sírt ásni ahhoz, hogy mindenkit beledobáljon, mindenki beleférjen,
akinek helye lenne ott, és sajnos nem tud elég meszet sem önteni rájuk, nem tud
elég mennyiségű betont hordani rájuk, hogy, mint az élőholtak ne járjanak vissza
időről-időre kísérteni. Nincs olyan, hogy tiszta lap. Nincs olyan, hogy meg nem
történt. Nincs olyan, hogy fátylat rá. De olyan sincsen, hogy vége.
Nincs olyan, hogy többé nincsen, vagy, hogy sohasem volt. Nincs olyan, hogy pont a mondat végén. Folytonos, átkozott jelen időben élve, mehetünk bárhová, áshatunk bármekkora mély sírgödröt azoknak, akiktől vagy amiktől meg kívánunk szabadulni, remélve, hogy vége. Remélve, hogy egyszer s mindenkorra emlékük is elporladt velük együtt. Előbb vagy utóbb, de kimászik, kimásznak abból a veremből és ránk köszönnek. Vicsorognak rohadás-szagot árasztó, cserepes ajkú szájukban ülő rohadt fogaikkal, vizenyős szemeik mosolyra nyílnak, májfolttól tarkított, aszott bőrű kezeikkel még a sírból is utánunk nyúlnak. Tehet az ember bármit, kinyomhatná azokat a hályogos szemeket, kiverhetné azokat a fogakat, összevarrhatná azokat a szájakat, eltörhetné azokat a karokat, a múlt árnyai úgyis utolérik. Évek, évtizedek után is. Ki kell költözni a Holdra, vagy sokkalta inkább a hozzám közelebb álló Szaturnuszra.
Nincs olyan, hogy többé nincsen, vagy, hogy sohasem volt. Nincs olyan, hogy pont a mondat végén. Folytonos, átkozott jelen időben élve, mehetünk bárhová, áshatunk bármekkora mély sírgödröt azoknak, akiktől vagy amiktől meg kívánunk szabadulni, remélve, hogy vége. Remélve, hogy egyszer s mindenkorra emlékük is elporladt velük együtt. Előbb vagy utóbb, de kimászik, kimásznak abból a veremből és ránk köszönnek. Vicsorognak rohadás-szagot árasztó, cserepes ajkú szájukban ülő rohadt fogaikkal, vizenyős szemeik mosolyra nyílnak, májfolttól tarkított, aszott bőrű kezeikkel még a sírból is utánunk nyúlnak. Tehet az ember bármit, kinyomhatná azokat a hályogos szemeket, kiverhetné azokat a fogakat, összevarrhatná azokat a szájakat, eltörhetné azokat a karokat, a múlt árnyai úgyis utolérik. Évek, évtizedek után is. Ki kell költözni a Holdra, vagy sokkalta inkább a hozzám közelebb álló Szaturnuszra.
2016. 11. 14.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)