verseim

Még itt vagyok (veled) 

(Versek Őhozzá III.)

Kedvesem! Még itt vagyok veled.
Gyermeki, érzékeny lelkem, csak neked.
Gyengéden sírva suttogja neved,
Hogy míg él, csak téged szeret.
Öröm volt minden perc veled,
De most fogd meg a remegő kezet,
Mely lassan a halálba vezet…
… de még itt vagyok veled! 

Kedvesem! Szeress, míg melletted vagyok.
A gyengéd fény már felettem ragyog.
Ölelj át, s még egy csókot adok,
Megőrzöm belül mit tőled kapok,
Mert nekem már nem lesznek holnapok,
És őrizd a mát, mit még adhatok.
Ha már nem leszek neked…
… de még itt vagyok veled!

Kedvesem! Fogd meg e hideg kezet.
Érzed kicsim? Nyugodt. Már nem remeg.
Nem dobban a szív sem már senkiért,
Mely tegnapig is csak érted élt.
Mosd le arcomról a fáradt könnyeket.
Zárd izzó öledbe kihűlt testemet.
S bár ajkam néma, többé nem nevet…
… de még itt vagyok veled!

2000.01.27.

Verseim

 Adrienn 

Önzetlenség szobra vagy.
Sohasem kérsz, mindig adsz.
Mint a jég, ha új tavasz
Halott csendből dalt fakaszt.
Olvad szíved, hogyha kapsz,
Kínok közt is hű maradsz.
Fájjon bárhogy is neked,
Akit egyszer is szeretsz,
Tegyen bármit is veled,
Adjon ólom-könnyeket
Vagy sötétlő felleget,
Mely gyötrő démonként lebeg
Csendes álmaid felett,
Hogy bársony-finom lelkedet
Ezer viharral tépje meg.
Ha csontig hatol is a seb,
Mit igaz lényed kapott,
Ki csak önmagából adott,
És szőtt tiszta álmokat.
Nekünk, kik a kárhozat
Tüzébe tartva két kezünk,
Önmagunk testéből eszünk,
Még akkor is nyújtod kezed,
És kristályként ragyog szemed.
Majd szégyen szülte könnyeink,
Tüzében égő lelkeink,
Bűn ráncolta homlokát
Finom csókkal hűti szád.
És mosoly nyílik arcodon,
Pedig belül félsz nagyon,
Attól, hogy megesik veled,
Valaki téged is megszeret.

Verseim

Lennék 

(Mónihoz V.) 

Lennék Nap, mely feletted ragyog.
Lennék csönd, hogy rejtsem sóhajod.
Lennék tűz, mely tebenned lobog.
Lennék szív, mely teérted dobog.
Lennék lélek, s vele a vágy.
Lennék az est, és benne az ágy.
Lennék ezer, s még ki tudja hány,
Aranyló csillag az ég falán. 

Lennék toll, mit a kezed vezet.
Lennék papír, mely őrzi neved.
Lennék könny, mely halkan pereg.
Lennék csók, mit adnak neked.
Lennék kar, mely ölel téged.
Lennék tükör, s benne képed.
Lennék öröm, s lennék bánat,
Mely elemészt, míg téged várlak. 

Lennék a vér, mely tebenned ég.
Lennék a kezdet, s lennék a vég.
Lennék az eső, hogy mossam arcodat.
Lennék benned, egyetlen gondolat.
Lennék az első, s ha kell az utolsó.
Lennék bölcső, s lennék koporsó.
Lennék halál, s lennék az élet.
De képtelen vagyok elérni téged.

Verseim

Vágy

Ha újjászületnék,
Halva jönnék e világra.
Többé semmire sem vágyva,
Mit nyújthat nekem e létezés
Elrohadt, torz magánya.

Verseim

Cím nélkül

Gyakori vendég a bánat
Házamban, mely én vagyok.
Kéretlen jön, hívatlanul,
Mint ki otthon érzi magát.
Leül, s néz rám szótlanul,
Azt hiszem örül ha lát.
Ha csöndes vendégem lehet,
És kínjaim tengeréből
Egy kanállal ő is vehet.

verseim

Cím nélkül II. 

Létem lassan álomra szenderül.
Öröm, boldogság messze elkerül.
Vágyaktól űzve, folyton egyedül.
Semmibe nézve, reménytelenül. 

verseim

Novemberi álom

Halkan  kopogó fájdalom.
Hideg acéllemezen
Lecsurgó kín, gyötrelem.
Mélyülő bánat-verem.

Elkülönítő

Hajnóczy novellái, Csáth Géza élete, Tóth Árpád élete,  Pilinszky interjú. Könyvek fekszenek körülötte halomban a hideg szoba parkettáján. Emberek gyűlnek köré. Tapogatják, méricskélik, tépik húsát, vájják szemét, szívét. Dögszagra gyűlik a sok csorgó nyálú hiéna. Az Egérhangú nevetni kezd. Vihognak, borszagú leheletet árasztó szájukból fröccsen a nyál. Mutogatnak. "Megtaláltuk az utolsó példányt!" - ordítják hangosan.- Elkülönítik. Ketrecbe zárják. Táblát akasztanak a rozsdás vasrácsokra. "Az utolsó ember, aki olvas."

Verseim

 F. A.-nak

Ameddig vagy, én addig vagyok

Neked. S bár sohasem kértelek

Eljöttél, s egy világ jött veled.

Tengernyi télre keskeny kikelet,

Távolról szelíden felragyog.