Gondolatok

Amikor két munka között nekiül az ember egy tál tojásos nokedlinek, egyszerűség gyönyörködtet alapon, és édesanyja felhívja Pestről, hogy éppen egy antikváriumban van és csak érdekelné, hogy mi az a könyv, amire szüksége volna, az egy szép ajándéka egy amúgy unalmas napnak.

Ismer. Szeret. Szeretem. Gyermeki boldogság ez, hogy bármit kívánhatok, csak mondanom kell mire van szükségem, mit szeretnék. Mégis a lehetőségek kapujában leblokkol az ember, megbénítja a lehetségesség súlya. Hirtelen egyetlen könyv címe sem jut eszembe. Mert fura egy antikvárium, ahonnan édesanyám felhívott. Nem szerzők, hanem címek alapján kategorizált régiségbolt. A mindig rendbe vágott elmét megzavarja ez a "rendetlenség", és hirtelen semmi, de semmi sem jut az eszembe.

Mire vágyok? Mit szeretnék? Miközben könyvtáram bár szép számú könyvből áll, hiányzó kötetek is kitesznek legalább annyit. Talán az zavarja meg az embert, hogy az ebéd folyamatában hirtelen át kell kapcsolni más hullámhosszra? Tojásos nokedli mellől Szabó Dezsőre? Akárhogyan is, de érdekes módon semmi, egyetlen árva könyvcím sem jutott az eszembe, ami nálam azért meglehetősen súlyos és korai demenciára vall. Természetesen, ahogy leteszem a telefont pörögnek a szerzők. Csáth Géza, Szabó Dezső, Ady összes, Weörestől valami, Pilinszkytől valami és talán egy Hajnóczy se jönne rosszul, hogy a régen keresett Tömegek lázadása se maradjon ki és a Karamazov testvérek, amit még karácsonyra is elfogadnék vagy az Anna Karenina, amik ténylegesen nagyon hiányoznak a polcról. Érdekes, hogy a kívánságok, álmok vágyak addig szépek, amíg hirtelen elérhető közelségbe nem kerülnek.

2016. 11. 7.

Gondolatok

Az ember nem tudja elég mélyre temetni a múltját. Nem tud elég mély sírt ásni ahhoz, hogy mindenkit beledobáljon, mindenki beleférjen, akinek helye lenne ott, és sajnos nem tud elég meszet sem önteni rájuk, nem tud elég mennyiségű betont hordani rájuk, hogy, mint az élőholtak ne járjanak vissza időről-időre kísérteni. Nincs olyan, hogy tiszta lap. Nincs olyan, hogy meg nem történt. Nincs olyan, hogy fátylat rá. De olyan sincsen, hogy vége.

Nincs olyan, hogy többé nincsen, vagy, hogy sohasem volt. Nincs olyan, hogy pont a mondat végén. Folytonos, átkozott jelen időben élve, mehetünk bárhová, áshatunk bármekkora mély sírgödröt azoknak, akiktől vagy amiktől meg kívánunk szabadulni, remélve, hogy vége. Remélve, hogy egyszer s mindenkorra emlékük is elporladt velük együtt. Előbb vagy utóbb, de kimászik, kimásznak abból a veremből és ránk köszönnek. Vicsorognak rohadás-szagot árasztó, cserepes ajkú szájukban ülő rohadt fogaikkal, vizenyős szemeik mosolyra nyílnak, májfolttól tarkított, aszott bőrű kezeikkel még a sírból is utánunk nyúlnak. Tehet az ember bármit, kinyomhatná azokat a hályogos szemeket, kiverhetné azokat a fogakat, összevarrhatná azokat a szájakat, eltörhetné azokat a karokat, a múlt árnyai úgyis utolérik. Évek, évtizedek után is. Ki kell költözni a Holdra, vagy sokkalta inkább a hozzám közelebb álló Szaturnuszra.

2016. 11. 14.

Kovács bácsi

Kovács bácsi most is, mint minden Advent harmadik vasárnapját megelőző pénteken, a szerény ebéd elfogyasztása majd a szokásos egy pohárka bor szertartásszerű lassúsággal történő elkortyolása után felvette a gondosan kikészített ünneplő ruháját, a patyolatban már egy héttel korábban kitisztíttatott kabátját fejére tette elnyűhetetlen kalapját, majd elindult a postára. Mindig ugyan azon az útvonalon, mindig hozzávetőlegesen ugyan abban az időben, bár a kor előrehaladtával az időnek már egyre kevesebb jelentősége volt Kovács bácsi számára. A pontosságnak már kevésbé volt köze az időhöz az idős pék elméjében, sokkal inkább állt közel a megszokáshoz.

Akik ismerték, és ki ne ismerte volna a nyugdíjazott péket, hiszen valamennyi utcabeli, de a környékbeliek is, sőt talán a városka minden lakója rajongott Kovács bácsi utánozhatatlan sajtos kiflijéért, lekváros buktájáért, diós patkójáért. Szinte nem volt olyan felnőtt a városban, aki kisgyerekként, ne Kovács bácsi ropogós kiflijét vitte volna az iskolába és később felnőtt emberként ne Kovács bácsi kenyerét tette volna a vasárnapi asztalra a forrón gőzölgő gulyásleves mellé. Állítólag volt olyan háziasszony, aki kifejezetten olyan levest főzött vasárnaponként, amihez kenyeret lehetett enni. Mert Kovács bácsi hagyományos készítésű kenyere minden felnőttben rég elmúlt időket ébresztett fel. Az első csókot, a grundon töltött számtanórákat, a győztes gólt a rettegett ellenfél kapujába, az elmaradhatatlan sajtos kiflit és mindezekkel együtt a soha vissza nem térő, felhőtlen gyermekkort. De mindez, Kovács bácsi nyugdíjaztatásával pontosan ennyire természetesen el is múlt. Egy ideig hiányolták a vasárnapi ebéd mellől Kovács bácsi kenyerét, majd lassan ez is, mint megannyi minden megszokottá szelídült. Akik régről ismerték Kovács bácsit természetesen mind előre köszöntek, a néhai péknek.

Így volt ezzel Erzsi, a csinos postáskisasszony is. Igaz ő soha nem evett azokból a híres sajtos kiflikből. Számára a nyugalmazott pék, csak Kovács bácsi volt, aki minden Advent utolsó előtti vasárnapját megelőző pénteken eljön, hogy felvásárolja a kis postahivatal szinte valamennyi karácsonyi képeslapját. Számára Kovács bácsi inkább tűnt egy bogaras, de mindig elegáns és végtelenül udvarias régimódi úrnak, mint a város legismertebb pékjének. Kedvelte az idős Kovács bácsit a furcsa szokásáért, amiért még közel a nyolcvanhoz is ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy karácsonyi lapokat írjon. Furcsállta, de valahol irigyelte is őt ezért a szokásáért. Főleg azért, mert még mindig ennyi ismerőse, barátja, szerette él. Kovács bácsi ugyanis minden évben legalább tíz, de talán tizenöt képeslapot is vásárolt karácsony előtt. Már szinte csak az ő kedvvért rendelte Erzsi a szebbnél szebb üdvözlőlapokat. Kovács bácsit leszámítva ugyanis alig vett már valaki képeslapot, és évről-évre kevesebben.

Ellentétben Kovács bácsival, aki idén is, ahogyan múlt évben vagy fél tucatot vásárolt belőlük. Bár feltűnt Erzsinek ez a szokatlan mennyiség, pláne egy ilyen idős úrnál, de rákérdezni illetlenségnek tartotta. Miért ne lehetne még mindig ennyi rokona. És miért ne ragaszkodhatna még mindig ehhez a kissé idejét múlt köszöntési formulának. Erzsi szó nélkül kiszolgálta Kovács bácsit, sőt valahol már hiányzott is volna, ha december közepe táján nem állít be a nyugdíjas pék. A maga módján, egy postáskisasszonyhoz illő módon, de megszerette a kissé zárkózott, de elegáns Kovács bácsit. Éppen ezért nem is kérdezősködött a lapok felől.

Kovács bácsi pedig aznap is, mint mindig, a megvásárolt lapokat kabátja belső zsebébe tette majd illedelmesen elköszönt. Hazaérve meguzsonnázott, abból a kenyérből, ami saját megállapítása szerint sem hasonlatos már ahhoz, amit annak idején ő sütött, de minden elmúlik egyszer – gondolta Kovács bácsi- és nekiállt, hogy megírja a képeslapokat. „Drága feleségem, Drága kisfiam, Drága unokám, Drága barátom” és így tovább mindaddig, amíg az utolsó lap is megírásra nem került Kovács bácsi kusza kézírásával. Mindaddig, amíg az utolsó rokonának, szerettének is Áldott karácsonyt nem kívánt.

A képeslapok végül, ahogyan a címzettek is és ahogyan Kovács bácsi ereje is elfogytak. A nyugdíjazott pék pedig kikapcsolta a golyóstollat, kissé nehézkesen felállt a rozoga íróasztalától, eloltotta az olvasólámpát, kihúzta az íróasztal fiókját és beletette a megcímzett képeslapokat.

Oda, ahová a tavalyaikat és az az előttieket is tette.

2017. december 17.

A kávéfőzésről

A kávé, vagy más néven "fekete leves" a török hódoltsággal került hazánkba, bár hosszú évszázadokig csak a nagyon kiváltságosok, a gazdagabb réteg számára volt elérhető. A szélesebb néprétegek körében csak a 19. században vált ismertté, kedveltté, majd a kávéházak elterjedésével egyfajta kultikus rangra emelkedett. Igazi ínyenc a mai napig kizárólag kellő előkészületek megtételét követően, mintegy szellemileg is ráhangolódva kezd neki a kávé főzéséhez.

A kávéfőzés elengedhetetlen kelléke egy régi, sárga lapú, jó illatú könyv, lehetőleg saját, nem kölcsönzött és legkevésbé sem kölcsön kapott könyv. A kávé eleganciája egy századforduló tájékán élt asszonyéhoz fogható. Lágy, finom esésű, és forró, akár egy kisasszony szíve. Egy elegáns hölgy társasága pediglen megkívánja a saját tulajdonú könyveket, étkészletet. Hogy is nézne ki egy kölcsönkért kávéscsészébe megkínálni valakit? Miért tennénk másképpen hát a könyvvel. Előrelátó kávéfőző, ha van ízlése először a közeli antikváriumban gondosan körülnéz, kiválaszt egy a kávéfőzéshez megfelelő könyvet, lehetőleg verses netán novellás könyvet. Ajánlott Kosztolányi Dezső prózai művei, költők közül talán Arany János vagy Ady Endre javallott. Igényesebbek megpróbálkozhatnak az útikönyvekkel is. De szigorúan régi, metszetekkel ellátott útikönyvvel.

Miután a választott könyvet már kitettük az asztalra és kellően elmélyedtünk benne, jöhet a darálás folyamata.

Valódi kávéfőzőmester ugyanis maga darálja a frissen pörkölt kávészemeket, az előre darált kávé a felületesek sajátja. Tekintsünk hát el ettől a barbárságtól, hogy őrölt kávét használunk.

A frissen ledarált kávét pihentetjük kicsit, és folytatjuk az olvasást.

5- 10 perc után, ennyi nagyjából egy novella olvasási ideje, kiengedjük a csapot, hogy a víz kellő hőmérsékletű legyen, majd a kotyogós kávéfőzőnk aljába hideg vizet öntünk. A túl meleg, forró víz hamar felforrna így a kávénk zamata sem lenen tökéletes.

Miután a frissen őrölt kávéval megtöltöttük a kotyogós főzőnk felső részét, gondosan lezárjuk, szorosan, hogy az aroma benn maradhasson, majd gyufával (gázgyújtó használata szintén barbár és elítélendő) meggyújtjuk a gázrózsát és forrni hagyjuk a vizet.

Itt beiktatandó egy fél deci keserű-likőr.

Kávéfőzéshez kizárólag keserű-likőr javallott.

Az illik ugyanis a kávé kissé kesernyés ízéhez. Minden más kísérőital kezdő, tehetségtelen kávéfőzőkre vall.

Amint elkezd a kotyogósból a friss kávé csordogálni, újabb keserű-likőr javallott.

Mindezt a kávé lefőzéséig tanácsos megismételni, legfeljebb 2 alkalommal.

A friss kávét kizárólag forrón illik fogyasztani. Hidegen, ne adj isten újramelegítve nagyfokú hozzá nem értést jelent.

A kávé ízesítése változó lehet, de két mokkáskanál kristálycukornál többet vétek beletenni. Tej és egyéb pótlékok használata nem javasolt.

2017. december 12.

A tükörtojás készítéséről

Minap felvetődött a gondolat, hogy nézzünk körül eme igazán hagyományos és közkedvelt reggeli étek elkészítésének. Könnyelmű és balga ember erre csak legyintene, mondván, hogy mit kell a tükörtojáson elmélkedni, hiszen egyszerű, mint egy könnyed fröccs a nyári délutánon. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Hozzá nem értő és a főzést művészetként felfogni képtelen, laikus ember gondolhatja csak ekképpen. Egy fát festeni sem nagy kunszt, gondolná a tükörtojást fitymáló ember Paál László képeit elnézve, és nem értené mit kell ezt annyira felfújni, aki világ életében csak fákat festett. Valahogy így vagyunk a tükörtojással is. Tükörtojást sütni mindenki tud. Jó és ízletes tükörtojást azonban csak a szakavatottak képesek. Régi vendéglősök, óbudai kisvendéglők főurai őrzik a titkát a jó és ízletes tükörtojásnak,amikért még messzebbi kerületekből is elzarándokoltak a bohém úrfiak egy-egy vasárnap reggel a macskajajt kipihenni, elűzni fejükből.

A jó tükörtojás ugyanis művészet.

Már önmagában művészet kiválasztani az elkészítés mellé való irodalmi segédletet, ugyanis a meglehetősen rövid idő nem enged meg maga mellé rendelni akármit. Hosszabb novella, elbeszélés erre alkalmatlan. érthető, ha választásunk Örkény egyperceseire esik, mint hozzávaló. természetesen itt is ragaszkodnánk a saját példányhoz, így annak hiánya esetén okvetlenül pótolni szükséges. És mivel az ember megszomjazik főzés közben, kísérőital sem árt. Ez sem egyszerű feladat. Sok vendéglős sokat töprengett azon,hogy erre a célra mely ital a legalkalmasabb. Abban megállapodtak, hogy alacsony alkoholtartalmú nedűre van szükség,mert a tükörtojás készítése tiszta fejet kíván és precíz, pontos mozdulatokat. A legtöbben a fröccsre, de szintén sokan egy könnyű roséra szavaztak. Maradjunk ez utóbbinál a rosénál.

Az első rosét szakértő tükörtojás készítő még a közeli piacon, roséfröccs formájában teszi magáévá, miközben a szükséges alapanyagokat beszerezte. felületes ember vállat vonna, minek piacra menni egy tükörtojás elkészítéséhez? Tojás minden kamrában van. Tojás van, na de házi tojás-e? És jóféle füstölt szalonna, szárazkolbász, vöröshagyma van-e minden kamrában, kérdezhetnénk, de ehelyett inkább legurítjuk a második roséfröccsöt a piac hajnali nyüzsgésében,mert felületes emberekkel nem foglalkozunk.

A tojás, szalonna, kolbász, és vöröshagyma beszerzése után még egy könnyed fröccsöt küldünk le magunkban a jó vásárlást megünnepelvén. Mert ez az alapja mindennek.

A megfelelő szalonna például. A tükörtojás alá Kolzsovári vagy más húsos szalonna sajnos nem alkalmas. Mint ahogyan nem kellőképpen kiszáradt kolbász sem. Jó tükörtojás-készítő ezt már tudja. A laikus meg továbbra is csak hümmög, de velük nem szabad foglalkozni. Még egy üveg jóféle rosét a hónunk alá csapunk hazafelé a helyi vendéglősnél és megkezdjük a tükörtojás sütését.

Első lépésként ellenőrizzük a borunk hőfokát. Ha megfelelően pincehideg, akkor felnyitjuk és töltünk magunknak egy keveset, de itt már nem fröccs formájában fogyasztjuk. Egyelőre azonban csak kitöltjük. Ezt követi a megfelelő nagyságú serpenyő kiválasztása. Se túl nagy ne legyen,mert szétfolyhatnak a tojásaink, erre nagyon ügyeljünk, se túl kicsi, mert akkor egymásba ragadnak. Ez talán a legfontosabb lépés. Ha ezzel megvolnánk következzék a másik nagyon lényeges pont. A tükörtojásunknak való megágyazás. kezdő és könnyelmű ember egyszerűen beledobja a feltört tojást a serpenyőbe,majd nem érti miért ég oda. Nos mert nem ágyazott meg neki. Először a felmelegített sütőben egy vékonyka szelet füstölt szalonnát megfuttatunk,, hogy zsírt eresszen és az odaégést meggátolja. Amíg a szalonna sül, jöhet a rosé. A már forró serpenyőbe, egy-két apró kolbász-szeletkét is piríthatunk, ami szintén ereszt némi zsiradékot és ízt is ad majd a kész reggelinek. A kolbászt és a szalonnát hagyjuk szépen sülni, addig tölthetünk egy kevés rosét magunknak ugyanis nem szabad elkapkodni semmit.

Ezután, ha már kellő zsír van a serpenyőnkben,nem sok, csak kellő, jöhet a tojás gyors de szakszerű feltörése és ráhelyezése arra. Mivel már megágyaztunk neki az odaégéstől nem kell tartani. Amíg a tojás megsül olvasunk el egy Örkény egypercest, töltsünk még egy kellemes rosét magunknak, de közben fél szemmel mindig nézzünk rá a tojásokra. ha finoman repedezik a tojásfehérjénk a széle, már ne kezdjünk újabb pohár kitöltésébe,hanem őrködjünk tükörtojásunk felett.

Így garantáltan nem ég oda. Ha megsült a zsiradéknak köszönhetően már könnyedén kicsúsztathatjuk a serpenyőből a tányérunkra, de óvatosan,nehogy az egész munkánk kárba vesszen. A kész tükörtojást kevés pirospaprikával meghintjük, friss és ropogós fehér kenyérrel, ami a sárgájának tunkolásához szükséges, és egy pohár roséval kísérve elfogyasztjuk.

2017. december 13., 6:41.

Arról, hogy kísérő nélkül mindenki magányos

Felvetődött egy észrevétel, miszerint a főzés folyamatát olykor alkoholos italok fogyasztása kíséri. És, hogy miért is van ez? Természetesen ennek is igen kézenfekvő oka van. Ez pediglen közel sem pusztán maga az ivás. Nem bizony. Képzeljük el, amint egy nagyon csinos, dekoratív kisasszony sétál egymaga a város legszebb főutcáján. Egészséges ember számára a látvány magával ragadó, de mégsem tökéletes. A kisasszony mellől ugyanis hiányzik valami, pontosabban valaki. Az összkép így nem teljes. Szép részlete egy majdnem tökéletes képnek a magányosan sétáló csinos leány, de hiányos még az a bizonyos kép. Hiányzik mellőle egy úrfi. Egy kísérő.

Békebeli szakács is így van ezzel.

Mert bár nagyon hangulatos és meghitt pillanat egy kívánatos káposztás cvekedli elkészítése, ámde az a cvekedli olyan borzalmasan magányos. Magányosan áll össze a tészta a káposztával. És ezt egy jó lelkű szakács nem hagyhatja annyiban.

Ezért, és csak ezért szükséges az étel elkészítésekor némi kísérőt keríteni keserű-likőr, kávé, vagy rosé formájában.

Nem magáért az ivásért természetesen. Fel sem merülne efféle gondolat. Csak és kizárólag azért, mert olyan rossz nézni a magányosan a sorsára váró káposztát, gyúrt tésztát. Lelkiismeretes szakács ezt nem hagyná. Kísérőt kerít melléjük. Hogy a világ rendje helyreálljon.

Ezért, és csak ezért kortyol a keserű likőrből.

Nem a szakács gyomra, hanem több annál, a világ rendje kívánja meg ezt.

És hát kik vagyunk mi, hogy a világ rendjét bolygassuk?

2017. december 13.

Gondolatok

Munkába menet az a kérdés merült fel bennem, hogy a szülészeten miért nincsen panaszkönyv kitéve? Vagy oda is vonatkozik, hogy távozás után reklamációt nem fogadunk el? Fene tudja, mindenesre jópofa lenne bemenni a szülészetre és elkérni a panaszkönyvet, mondván, hogy nem egészen erre számítottam, engem kérem átvertek.

2017. december 13.