A visszavont mosoly (3. rész)

  - Ahogy óhajtja, Szindbád úr. Egy pillanat és már hozom is az ön által óhajtott egy üveg Egri Bikavért a Varga pincészettől. Tavalyi évjárat. A legjobb borunk, amit ajánlhatok szerelmes levél írásához, mert ha jók a számításaim erről lenne szó, az úrfi esetében. -válaszolta kimért udvariassággal Vendelin, kissé talán túllépve hatáskörén. -

- Mégis mi maga matematikus, hogy számításokat végez? Nem gondolja, hogy ez azért már mégiscsak túlzás, kedves barátom? - háborodott fel Szindbád, lelke mélyén azonban egyre jobban megkedvelve a kissé megszeppent pincért.-

- Bocsánatát kérem Szindbád úr, önnek teljesen igaza van, semmi közöm hozzá, csak bátorkodtam a régi ismeretségünk okán feltételezésekbe bocsátkozni, de igaza van, semmi közöm hozzá. Még egyszer elnézését kérem az úrnak, azonnal hozom a kívánt italt, ne is tessen rám figyelni, mintha itt sem volnék. - válaszolta kezeit tördelve a pincér, és elindult a büfékocsi konyhája felé. -

- Nézzenek oda, hogy elszemtelenedett ez a Vendelein barátunk mióta legutóbb találkoztunk, talán Zsófia, vagy hogy is hívják, kisasszony távozása megszabadította a nyavajáitól, én meg gyógyfürdőkbe járok. - gondolta magában Szindbád, és amíg Vendelin, az amúgy teljesen jól gondolt Egri Bikavért számára kihozta nekilátott a levélírás előkészületeinek.

Kofferját levette a poggyásztartóról, a csatokat, kapcsokat egyebeket kioldotta, kivette belőle porcelán tintatartóját, kedvenc diófa tollszárát, egy gyufaskatulyából kiválasztotta az íráshoz megfelelő tollszemet, Schuler József remek acél tollszemére esett a választása, kivett további négy ív kiváló minőségű Adria levélpapirost Rigler József Ede papírneműgyárostól, majd mindezeket akkurátusan elrendezte a büfékocsi asztalkáján, feltűrte ingujját és mire megérkezett az üveg Egri Bikavér már neki is kezdett a Fruzsinának címzett levél írásához.

" Drága Fruzsina úrnőm! 

Nagyon hiányzik, mióta nem láttam kegyedet. Álmatlanság gyötör, és bármerre is járok szerte az országban, Önt keresem szüntelen. A fák, a levelek, a házak ablakai, de minden a világon Önt juttatja eszembe, és szívem beleszakad, hogy nem foghatom törékeny kacsóját, nem ölelhetem át keskeny derekát, nem hallhatom csengő nevetését. Hiányzik, drága Fruzsina. Étvágyam alig. A dolgok kicsúsznak kezeim közül. A munkához, és egyáltalán semmihez sincsen kedvem.  Szinte a létezés is nehéz, mert nem érzem az ízeket, sem az ételét, sem az életét, így Maga nélkül. Higgye el nekem, hogy egyetlen porcikám sem kívánta, hogy bárkit is megszeressek, hogy aztán ily' pokolian szenvedjek. Mindig menekültem, mindig igyekeztem elkerülni, hogy meghalljam mit csacsognak a nők. Ha mégis megszerettem egyiket-másikat rögtön menekülőre fogtam, mert tudtam, hogy ez lesz, mint most Önnel, Fruzsina kisasszony. Kérem fogadja hát el ezt az Önért repeső kavics-szívet, és mentesen meg a romlástól.

Ui: És őrizze meg mindörökre azt a drága mosolyát.

Hódolattal, és szerető szívvel mindhalálig: Szindbád"

 

Folyt. köv.