- Adjon Isten, Szindbád úrfi.
- Adjon Isten, Zsuzsa kisasszony.
- Merrefelé tart az úrfi, és hogyhogy csak így egyedül szilveszternek éjszakáján?
- Szép az este, kellemes az idő, gondoltam sétálok egyet, megiszom egy pohár forralt bort mielőtt folytatnám a tanulást. Azt mondják a város főterén kitűnő az aszalt-szilvás forralt bor, de az aszalt sárgabarackos is jónak ígérkezik. –felelete egyhangúan Szindbád.-
- És semmi tivornyázás, semmi hölgyek után szaladgálás? Szindbád úrfi tán’ felnőtt? – kacagott Zsuzsanna. -
- Nem áll ez jól magának, és nem is egészséges. Már nem kedveli talán az embereket? – gúnyolódott tovább – Kezdek félni magától, úrfi. Na és mit tanul, mi lesz Önből, mit vett újabban a fejébe? Mi az, ami ennyire elfordította az embertől az egykori Hajóst?
- Könyvelő. –felelte határozottan Szindbád. – Az ember változékony, mint a tenger, amin annyit hajóztam, elfáradtam. Tudja kisasszony a számok, a számok nem hazudnak. Állandóak, mint a bánat vagy a jó bor. Az ember meg múlandó és illékony, mint a hajnali köd. Elfáradtam, hogy kergessem aztán tovatűnjön a kezeim között, amint utolérem. A számok nem csalnak meg, nem változnak meg félúton.
- A számok, a számok, Szindbád úrfi. –vonta kérdőre a kisasszony.- Bolond maga, mindig is az volt. Na és az irodalom, a művészetek, a zene, amiért egykor rajongott? Azok is feleslegesek talán? Azok is mennek az Ön ködébe, úrfi? Szeret még maga egyáltalán bármit?
- Szeretek, természetesen és talán ha maga eljönne ma este…
- Megmondtam, tudtam, hogy maga sosem változik meg, Szindbád úrfi –lelkendezett Zsuzsanna.- és szívesen el is jönnék magával, csak hát maga meg én..
- …megoldhatatlan egyenlet. –fejezte be Szindbád.-
- Ejj, Szindbád úrfi, már megint kezdi. –toporzékolt a kisasszony.- Pedig már kezdtem megkedvelni magát újra, mint régen. Ön fiatal, szinte még gyerek. Mit kezdenék én magával? Meg aztán mit mondanának?
- Tehát mégiscsak a számok, Zsuzsanna kisasszony. Látja, maga sem különb énnálam. –felelte dacosan Szindbád.- Mégis elvárná, hogy én másképpen vélekedjek a világról.
- Megőrült, Szindbád. Esküszöm maga megőrült. Az élet nem egyenlet, az élet, a szerelem nem matematika, pusztán én nem mehetek el magával. Miért nem keres valakit a maga híres egyetemén, ahol ezt a sok bolondságot a fejébe verték?
- Néztem. –felelte Szindbád.-
- És? És nem akadt egy maga korabeli kisasszony? Aki csinos és talán még ezt a sok butaságot is elhiszi magának a számairól, ködeiről, állandóságairól?
- Nem, nem akadt, Zsuzsanna kisasszony. –felelt lemondóan Szindbád.-
- Ezt még önnek is nehéz elhinnem, aki mestere a füllentésnek. Nem akadt, nem akadt, talán megszámolta? –kacagott gúnyosan a kisasszony.-
- Nem, nem számoltam meg.
- Ez mindenesetre megnyugtató, Szindbád úrfi. Talán nem ment el még a maradék esze. Hát akkor honnan tudja, hogy senki se akad magának?
- Megmértem. Fruzsina szép, de túl magas, Franciska kedves, de éppen, hogy átbukdácsol a félévi számadásokon, kettes az átlaga…
- Na jó nekem ebből elég, Szindbád úrfi, végeztem magával. –legyintett Zsuzsanna. - Majd keressen meg, ha megjött a józan esze. Elhiszem, hogy belefáradt az emberbe, na de ez már túlzás. Menjen és aludja ki magát. Talán jobb is, ha átalussza magát az új esztendőre. De könyörgöm ne számolja meg a bárányokat is álmában, mert ha megtudom esküszöm keresztüllövöm azt az érzéketlen szívét.
- Az csak egy izomcsomó, ami…. – válaszolta volna Szindbád, de erre már a kisasszony nem volt kíváncsi. Fogta magát és faképnél hagyta a Hajóst a számaival, képleteivel, egyenleteivel és minden egyébbel, amivel azidőtájt foglalkozott.
- Az élet, nem egy egyenlet, Szindbád úrfi! – kiabálta messziről a szilveszteri éjbe vesző Zsuzsanna.- Értse meg, maga ostoba, nem egyenlet!
- Hát persze, kisasszony. –gondolta Szindbád.- Ha maga mondja, akkor nem. Azzal elővett egy kockás-lapú noteszt a kabátja belső zsebéből, a másik zsebből egy golyóstollat, miközben arra gondolt, hogy mégiscsak jó, hogy régebben írogatott és nem dobta ki a noteszét. A verses lapokat kitépkedte, összegyűrte. - Az ilyesmire nincsen szükség az életben, gyerekség. - mondta magában a Hajós.- Csak fájdalmat okoz, amire semmi szükségem.
Az üres lapot függőleges vonallal ketté osztotta, a lap tetejének bal oldalára felírta „rossz emlékek”, jobb oldalára pedig, hogy „jó emlékek”. Majd gondolkodni kezdett, az elmúló esztendő eseményein kezdve januártól végig mind a tizenkét hónapon. A sikeres vizsgákon, az elhagyott kisasszonyokon, és természetesen azokon, akik őt hagyták el. - Mert legyen következetes az ember számadáskor, ez egy jó könyvelő ismérve is, meg hát kit csap be, ha lehagyja a rossz dolgokat? –gondolta Szindbád.-
A jó és rossz emlékek szépen gyűltek a kis notesz lapjain, ahogy Szindbád haladt a számadás készítésével. „Jeles számvitelből”, „nyaralás a Balatonnál”, „az étel pocsék volt”, „augusztus 20.-i tűzijáték Amáliával”, „másnap megcsalt” és így tovább és így tovább. Mikor minden fontosabb emlékét feljegyezte jó, avagy rossz tulajdonságuk szerint, mint egy végzett könyvelő átnézte az év mérlegét. A háttérben már durrogtak a petárdák, a parkban, ahol Szindbád ült, fiatalok fújták a papírtrombitát.
- Boldog új évet az úrnak! – kiabálták oda Szindbád felé, aki rá se hederített a nála alig fiatalabb fiúkra és lányokra, csak a lassan maga mögött hagyott év eredményére volt kíváncsi.
- Tizenkét jó, és tizenöt rossz emlék. Az annyi, mint tizenkettő mínusz tizenöt, tehát mínusz három. – mondta magában Szindbád.-
- Nem jó évet zártam. A számok pedig nem hazudnak – szomorodott el Szindbád. - El is ment a kedvem az egésztől, pedig nem tűnt ez rossz évnek, legalábbis azt gondoltam. De hát a számok, a számok nem hazudnak, Zsuzsanna kisasszony. – mormogta halkan Szindbád, majd egy apró mosoly formálódott a szájszélén.
- Igazam volt, Zsuzsanna kisasszony. Az élet mégis csak egy egyenlet. Ön tévedett. - Jött meg egy kissé a kedve a Hajósnak, és az órájára nézett.
- Fél tizenkettő, még nincs vége az évnek. – gondolta a Hajós. - Ha nagyon sietek még odaérek a város főterére, a forralt bor pedig állítólag nagyon ízletes. Két aszalt-szilvás és legyen egy aszalt sárgabarackos. Az pontosan három pohárka bor. Még három kellemes emlék talán belefér az évbe, hogy egálban legyünk.
Azzal felállt a padról és sietve távozott, elsodorva a kissé kapatos fiatalokat a parkban, de elnézést kérni most nem volt idő.
- Az élet mégiscsak egy egyenlet, Zsuzsanna kisasszony. –dörmögte Szindbád.
- És ki fogom hozni egálra. Ha belehalok is.
És a Hajós alakja beleveszett az ünneplő tömegbe.
2019 01. 03.
Szindbád emlékére
