Tavasz elé

A mai naptól számítva, naptár szerint legalábbis, tavasz van. Nem tudom létezik-e még ember ezen a bolygón, aki mindezt különösebb lelkesedés nélkül, pusztán egy elkönyvelendő tényként fogadná el és nem érezne lelkében semmiféle fellélegzést, éljenzést, egy várt alkalom eljövetelét. Abban az értelemben, hogy a nappalok hosszabbodnak, hogy a napsütéses órák száma nő, hogy a napi átlaghőmérséklet emelkedik nem egy eufóriára okot adó pillanat ennek a határ-napnak az elérkezése. A tavasz küszöbén állva, elköszönve a téltől és kiváltképpen a végtelenül szeretett ősztől nem érzem, hogy most lelkem zászlót bontana. A tavasz és legfőképpen a nyár sokkal több melankóliát cipel magával, mint amennyinek még feltétel nélkül örülni lehetséges. Amíg a tél és az ősz jóságos és hű barátként védelmezőleg megölel és megértően támaszt ad, addig a tavasz és a nyár gúnykacajjal néz rám és a legkisebb részvét jelét sem mutatva szembesít az egyedüllét mindaddig akár áldásosnak, de hátrányosnak semmiképpen sem hitt állapotával. A tavasz meglehetősen önző és lelketlen módon gázol bele az ember szívébe. Csatatérré, felgyújtott majd besózott kietlen pusztasággá változtatva azt. A tavasz nem kíváncsi azokra, akiknek fáj a felhőtlen nevetése, akikben kacagása elviselhetetlen fájdalommá gyűlik össze, akik befognák fülüket, becsuknák szemüket, lehúznák redőnyeiket várva a megnyugtató ősz ölelését. Jön kérlelhetetlenül. Áttör a lehúzott redőnyökön, sötétítőfüggönyökön, beszűrődik a legeldugottabb szobákba, szegletekbe. Jön, hogy ontsa a melankóliát a világtól magányosan élők minden sejtébe.

2015. március 1.

Gondolatok

Mielőtt az oltár elé vinnél valakit,aki feltételek nélkül szeret, hűséges, odaadó, elfogadó, barátságos, jó és rossz napjaidon egyaránt szeret, győződj meg róla, hogy józan vagy és nem egy kutyának fogadsz örök hűséget az Isten színe előtt.

2015. március 13.

Gondolatok

Sok extrém dolgot kipróbál az ember élete folyamán, sok őrültséget elkövet, sok hülyeségbe fejest ugrik meggondolatlanul, kivagyiságból, de talán mind közül a legbátrabb, legextrémebb, amit megpróbál az az élve születés. Ennél nagyobb bátorság,vakmerőség és ostobaság kevés akad.

2015. március 13.

Gondolatok

Mielőtt bármely embertársunk hevesen tiltakozna az alkohol túlzott fogyasztása, illetve a kocsmába járás hagyománya ellen, gondolja végig, hogy ha részeg ember nem létezne a földön ki szerette volna őt?

2015. április 19.

Gondolatok

Szeretem az életrajzi könyveket, de megvan az a hátrányuk, az összes többi könyvvel ellentétben, hogy már akkor tudom a végét, amikor elkezdem és az a legritkább esetben happy end.

2015. szeptember 25.

A betegség áldása

Mennyivel egészségesebb voltam, midőn beteg voltam, vagy annak hittem magam. A betegségnek megvan az az áldásos hatása, hogy a világ leszűkül egy parányi pontra, a lüktető fájdalom négyzet-centiméterére, a környezet megszűnik érdekessé válni, a mozgás lelassul, tervszerűvé és átgondolttá válik minden. Kihull a rostán mindaz, ami jelentéktelen s, mint egy szitán át, csak a legfontosabb marad meg. Az, ami valóban figyelemre érdemes. Áldassék a betegség, ami szelektál, ami elengedi és elvágja a felesleghez kötő zsinegeket, ami a sallangtól megszabadít és időt ad arra, hogy az váljon fontossá,ami valóban az. 
Ami kiszakít a világból.

2015. október 9.

Gondolatok

Sétálva a még ébredező és éppen ezért néptelen városban. A főtér temploma előtt maroknyi embertömeg álldogált ünneplőbe öltözve. A kihalt tér, és talán a kihalt belváros egyetlen életet sugárzó, az élet örök folytonosságát hirdető jelensége. Az ember megáll egy pillanatra és elgondolkodik ezen a kis csoporton és felötlik benne, hogy akaratlanul is belecsöppent valamibe. Valamibe, ami ott és akkor végérvényesen, visszavonhatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül véget ért. Véget ért, hogy átmenjen egy más létmódba. Hogy mi, azt nem tudja a kívülálló, de valami egészen biztosan ott, a kis templom előtt véget ért. Talán egy legényélet. 

Talán egy élet.

2015 október 18.