Fényképeim

Váci kapuk (2.)

2012. ‎május ‎19.,

Fényképeim

Vác

(I. Géza király szobra)

‎2012. ‎szeptember ‎21.

Gondolatok

Pokolból-pokolba

Legszívesebben a címen kívül nem is írnék semmit sem. Éppen elég beszédes ez a két szó önmagában is ahhoz, hogy bármiféle komolyabb kifejtést is kierőszakolnék magamból. A tényeket most minden ellenkezésem ellenére hanyagolnám, bár sohasem volt szokásom fiókba írogatni, mert ahogyan azt J.P.P., (a számomra minden tekintetben etalonnak tekinthető újságíró - író - gondolkodó - példakép) is megjegyezte, amikor maga mellé fogadott, hogy az egyetem teljesen hasznavehetetlen, az élettel semmiféle rokonságban nem álló, azzal köszönő viszonyban sem lévő tanításai helyett a valódi újságírást megtanuljam, fiókba írni nem több, mint "szellemi maszturbáció". Így vulgárisan, nyersen de tökéletes igazsággal. Aki ír, akinek feladata, vagy kevésbé teátrálisan fogalmazva, dolga az írás az ne írogasson fiókokba rejtett papírlapokra. Mégis marad azt hiszem eme két szó, minden különösebb kifejtés nélkül. És elnézést kérek ezért a Mária utcai kocsma sötét, eldugott szegletében, a monogramjával ellátott korsójából valószínűleg most is vörös fröccsöt ivó J.P.P.-től.

 2014 március 17.

Fényképeim

Vác

2012.szeptember 15.

Verseim

Névnapodra

Magadba burkolod féltett bánatod.

 Arcodon pőre boldogság lobog.

 Reped a szív, de könnyed sem csorog,

 Imába kulcsolt, vékony sóhajok,

 Csonka vágyak, tékozló verssorok, 

Alkonyt hívnak, de Benned élet dobog.

2013. december 8. 

 

 

 

 

Verstöredékek

Cím nélkül

Túl örömön és túl a bánaton,

Pókhálót sző körém a fájdalom.

2014. augusztus vége

Karcolatok

Dosztojevszkij

- Még mindig ezt a könyvet olvassa? - kérdezte érdeklődő csodálkozással hangjában, enyhe akcentussal a középkorú, de csinosnak mondható nő.-

Az eladó gondolkodott egy darabig, majd a pultra helyezett vaskos, elnyűtt könyvre nézett. Nemrég hozta ki a könyvtárból és nem emlékszik rá, hogy azóta a hölgy járt volna nála, bár kétségtelen, hogy ismerős volt. Ismerősnek tűnt az akcentusa. Vásárolt már nála korábban, de a könyvet csak nagyjából két hete kölcsönözhette ki. Vagy több, de ezt magának sem merte volna bevallani, mert az előzővel alig egy hét alatt végzett, ami ráadásul majdnem kétszer olyan vastag volt. Nem lehet több, mint két hete, hogy ezt a könyvet kikölcsönözte. Nem szabad többnek lennie - gondolta magában - De akkor meg honnan tudnák, hogy ezt olvasom, hiszen az elmúlt két hétben biztosan nem jártak nála. Akkor jártak - szedegette össze emlék-morzsáit magában - amikor egy kellemes helyet kerestek, ahol egy pohár bort ihatnának és ő felrúgva minden szabályt, bezárta az üzletet és elvitte őket egy szerinte kérésüknek megfelelő helyre, egy ismerősének a panziójába.  Igen ők azok -gondolta - Akkor csak valami tévedés lehet a könyvvel kapcsolatban.


- Nem, nem. -válaszolta óvatosan, nehogy megsértse a hölgyet.- Biztosan nem arra a könyvre tetszik gondolni, ezt alig két hete - nem lehet több -gondolta, nem szabad többnek lennie- olvasom.


- De hát a múltkor is ezt olvasta, emlékszem -ragaszkodott finoman állításához a hölgy-.


-Az eladó kezdett zavarba jönni, amiért ennyire cserben hagyja az emlékezete. Gondolkodott és számolgatta magában a napokat, de csak nem tudott elképzelni mást, mint azt, hogy a könyvet két hete hozta ki a városi könyvtárból. lassan mégis összerakta az elmúlt időszak emlékeit és egy gyermeki mosoly formálódott arcán, hogy nem tévedett, a hölgy tévedt egy kissé. Valóban ettől a szerzőtől olvasott legutóbb is egy igen izgalmas regényt, bizonyára arra gondol a hölgy.


- Igen, már emlékszem  - válaszolta a felismerés örömével hangjában az eladó.-  A Karamazov testvérek lehetett az. Szintén ettől a szerzőtől, bizonyára arra tetszik gondolni.


- Lehet, nem tudom -mentegetőzött a hölgy.-  De ön...önhöz ez nem illik kérem. Dosztojevszkij szomorú. Ön meg kedves és mosolygós ember.


Az eladó szívét lassan valami furcsa melegség öntötte el. Arcán átütött a meghatódottság vöröslő parazsa. Kedvelnek -gondolta- Szeretnek. Megölelném.


- Köszönöm szépen, de tetszik tudni annyira megtetszett a Karamazov tetsvérek, hogy szerettem volna még olvasni tőle más regényt is. Olyan szépen ír kérem. Nem lehet nem szeretni minden szomorúsága ellenére én szeretem.  -vette védelmébe  az írót az eladó -.


-Értem kérem, de értse meg, hogy furcsa ez az egész. Ön és Dosztojevszkij...Önhöz nem illik, nem tudom elképzelni. Ön vidám és kedves. ha megbocsájt. -mentegetőzött a hölgy-.


-Köszönöm. -nevetett fel az eladó a kialakult helyzeten-


-Én eret vágnék magamon. -szólt közbe a férj viccesen.- Dosztojevszkij...


Az eladó hangosan felnevetett. A házaspár is követte, majd a kicsiny boltot egyszerre betöltötte a kacagás a megsárgult lapú, vaskos könyv fölött.


- Segíthetek valamiben? -kérdezte az eladó.-

 2013. 09.27.