Eljutni ide, nem volt könnyű.
   Nem csak a boldogsághoz vezető út nehéz. A boldogtalanság állapotába megérkezve, magam mögé nézve látom, bizony ez sem volt éppenséggel játszi könnyedségű.  Ahhoz, hogy megérezzük, megtapasztaljuk a teljes boldogtalanságot, előbb mindenképpen boldognak kell lennünk.
    Így teljes a kör.  Boldogságunk elvesztése, gondolataink beszűkülése, érzékeléseink és érzéseink megszűnése, mindenképpen feltételez egy valaha volt jobb, vidámabb napot. Jobb esetben napokat. Szombaton és Vasárnap többé kevésbé ez volt a jellemző. Legalábbis azt hiszem...
   Most ez a legkevésbé. Hamuszürke nap, rideg, érzések nélküli, megdermedt vegetáció. Monoton módon lüktető fájdalom. Ismétlődő gondolatok. Egy álló álomvilág megdermedt képei. Gondolat-szabadság vagy Gondolat-halál.
   Értelmetlennek látszó mondatok, értelmetlennek látszó életet próbálnak életre lehellni. Nem illik a kulcs, a zárba. Élettelen gondolatokkal, életre kelteni magam?
   Angyal...
    Egyetlen életképes gondolatom. Látni, vele lenni, átölelni...és az életbe visszahelyezni magam. Visszahelyezni vagy visszahazudni. De ma nem akarom. Vagy már nem tudom...ma biztosan nem menne, azt hiszem. Nem, mert már nem is akarom! nem akarok semmit...az égvilágon semmit.


Blogbejegyzés 2006 nov. 07. 
http://osz.blogter.hu/93381/vagytalansag