Mónihoz
Tiszta vagy, akár egy angyal.
S jámbor, mint egy gyermek.
Hangod csendes őszi hajnal,
Melyben hiába kereslek.
Szemed, s annak drága fénye
Mely a lelkedből fakad,
Bársony-arcod legfőbb éke
Szád, s szerelmes szavad.
Elringat, s megölel,
Mint anya a gyermekét,
S ha már az éj közel,
Egy csókkal zárja le szemét.
Tiszta vagy, akár egy angyal.
Még ha nincs is szárnyad.
Könnyeidtől nedves arccal,
Őrzöd titkos vágyad.
Ajkad néma, mint a sír,
De a rideg kőlapok mögött,
Sír egy magányos szív,
Élet s halál között.
Fekete ruhába rejted,
Boldogság szőtte csalfa álmaid,
Nevetsz, de gyorsan felejted,
Mert a semmit ölelik karjaid.
2000.11.16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése