Gondolatok

   Az orvoshoz indulva mi mást is vehettem volna magamhoz, a leleteken kívül, mint Latinovits Zoltán levelezéseit. Leginkább azért azt a könyvet, mert abból két példányom van, így kevésbé féltem, de ahhoz kétség sem férhetett, hogy ha könyvet viszek, márpedig viszek, akkor az csak és kizárólag Latinovits Zoltánról szóló lehet. Az orvosi váróterem nem tartozik a legvidámabb helyek közé, oda mindenképpen szükséges olvasnivalót vinni, máskülönben mire sorra kerül az ember még betegebb, még lehangoltabb lesz, mint ahogyan megérkezett. Ha pedig olvasnivaló, ha társ, akkor Latinovits Zoltán, aki maga is küzdött önnön démonaival. Rokonlélek, mondhatná az ember, ha ez nem lenne Istenkísértés. A váróteremben ülve a mellém leülő ismerősömnek feltűnt a könyv borítójáról L.Z. senkiével össze nem téveszthető portréja. De, mint annyian Latinovits esetében, csak a színészt ismerik, az embert nem. Sorsát még kevésbé. Üdítő, mi több felemelő volt a szűkössé vált idő alatt felvázolni ki is volt valójában. Mennyivel több, mint egy színészóriás. Maximalista, kérlelhetetlenen, konok, kemény, de mindig a jóra, a tökéletesre törekvő, önmagával és környezetével a végtelenségig szigorú zseni. Mindezt nem csekély ellenszélben, sokszor hegynek fölfelé haladva, csökönyösen, saját magában dúló állandó háborúval terhelten. Rövid, de egyenes élet. Nyílegyenes, meg nem törő gerinc. Nyílegyenes, de idejekorán, befejezetlenül megszakadt sorsvonal.

  Lázban, másfajta lázban égve mesélni róla, felemelő érzés volt, amit csak a doktor asszisztensnője szakított meg, aki végül behívott a rendelőbe.

  A leleteim áttekintése után a doktor úr is vetett egy pillantást a kezemben szorongatott könyvre és elmosolyodott. Elkérte, nézegette, és megértően, egyetértően bólogatott. 

- Példaképem -mondtam-  - Ő is küzdött a maga Démonaival, nehéz eset lehetett, de számomra példakép. 

  A doktor nem válaszolt, csak egy újabb, ha lehet még nagyobb, egyetértő bólintást tett, mint aki úgy gondolja, hogy démonaival, hangulatingadozásaival, kirohanásaival együtt is zseniális ember volt. Minden szó és ellenkezés felesleges. Tudja és érti. Mert ő maga is szereti és tiszteli. Diagnózis ide, diagnózis oda, Latinovits zseni volt. Megértő bólogatás, mosoly, majd visszaadja a könyvet. 

  Leletek rendben. 

  Vérkép és minden egyéb eredmény tökéletes. 

  Az ízléssel egyetemben. 

  Szív a helyén.

  A többi meg már nem az ő feladatkörébe tartozik.

2017. 02. 20.