- Nem fog eljönni. - gondolta az eladó, miközben állt a bolt ajtaja előtt és nézte ahogyan az első decemberi hóesés lassan fehér paplan alá rejti az üzlet utcáját.
- Nem, ilyen időben kizárt, hogy útra keljen. Nem is hibáztathatom ezért. Ki közlekedne annyi idősen ebben az időben, ha nem muszáj? Majd máskor. Majd legközelebb. Nem dől össze a világ, bár készültem rá, az izgalomtól egész este nem aludtam, a világba kiállítottam volna boldogságom, de nemhogy a világ, de más sem volt akinek kiálthattam volna. Meg lehet szokni. - gondolta magában. - Nem az első, és nem is az utolsó szép pillanat, amit magába fojtott. Semmin sem változtat. A boldogság, boldogság. Egyedül vagy mással. Talán csak pusztítóbb, kínzóbb, gyötrőbb, de szépsége ugyan olyan, akkor is ha magában égeti el. Ha elmondja valakinek, akkor talán el tud aludni? Aligha. Változott volna bármi? Ugyan úgy felkel, ugyan az az izgalom kergetőzik a szívével, ugyan úgy nem tudja eldönteni melyik ruháját vegye fel, ugyan úgy megborotválkozna, félve, nehogy megvágja magát, ugyan azt a frissen mosott nadrágját veszi fel, ugyan úgy kibokszolja a bakancsát és ugyan úgy a két szövetkabátja közül az újat, amit múlt karácsonyra kapott a szüleitől, veszi fel. És ugyan úgy visszafordul az ajtóból, hogy a másik fekete sálját vigye el. Mert az szebb. És ugyan úgy állna most az üzlet előtt kabátban, sálban, nézve a szakadó hóesést és megértően elkönyvelné, hogy a festő nem jön el.
- Látom felkészültél a fotózásra. - szólt hozzá hirtelen az öreg festő.-
- Csak szeretek kiállni az üzlet elé, a friss levegőn és gondolkodni. -hazudta zavarában az eladó, amiben volt némi igazság, de legalább annyi füllentés is.- Persze, hogy készült, hiszen a számára legkedvesebb művész kívánja megörökíteni. Amióta szóba került, hogy vászonra kerülhetne mást sem csinál, mint készül. Mégsem vallaná be. Gyenge és talán gyáva is hozzá. Ki ő a a festőhöz képest? Egy eladó, aki bár szívből teszi azt, amit tesz, de semmi több. Egy érzelgős gyerek. És egy morózus, magának való, néha bántóan és fájóan egyenes, nyíltszívű festő. Majd pont előtte fog színt vallani. Hogy tört lelkű, szomorú, naiv és infantilis. Nem, azt nem. Akkor inkább nem készült. Csak egy nap ez is, mint a többi. Hát persze.
- Akkor kezdjünk neki. - válaszolta a festő és felállította a fényképezőgép állványát az üzlet sarkában.- Melyik a kedvenc részed az üzletben?
Az eladó boldogan mutatta a régi, századfordulós festékek, ecsetek reklámjainak gyűjteményét a sarokban a falon. - Ezek régi számolócédulák, erre írták fel a vendéglősök annak idején a számlát, amit a vendég fizetett, ezen adták össze és a hátulján reklámok voltak... -mesélte gyermeki boldogsággal.-
- Szép, de ezeket nem fogom lefesteni, nem mutatna jól kicsik is hozzá. -lombozta le a festő az eladót.-
- Értem. - válaszolta az eladó elszomorodva.-
A festő pedig egymás után készítette a felvételeket amíg az eladó egy újabb, mindenkinek megfelelő helyet keresett magának.
Az ajtó kinyílt, felborítva a festő felszerelését.
- Elnézést, látom rosszkor jöttem. - szólt egy zavarodott női hang. - Be lehet jönni, vagy zavarok?
- Csak tessék jönni, nyitva vagyunk. -válaszolta zavartan az eladó.- Segíthetek valamiben?
- A kisfiamnak szeretnék valamit venni karácsonyra.
Az eladó elmosolyodott és boldogan kérdezgette a vevőt. Menyi idős a fiú, mivel szeret alkotni, miben leli örömét, hogy lassan, de biztosan összeálljon a legszebb ajándék az ifjú művésznek. A festő közben, nem zavartatva magát fényképezett. A gép kattogott, rögzítette azon ritka pillanatokat, amikor az eladó őszintén és a magára erőltetett álarc nélkül, visszavedlik egy éppolyan forma kisfiúvá, mint akinek az ajándékát próbálja kitalálni. Talán az akvarellceruza a megfelelő egy fiatal úrfinak. és már veszi is le a polcról, megmutatja az édesanyának miképpen működik.
- Olyan, mint egy színes ceruza, tud vele rajzolni, majd vízbe mártott ecsettel szépen elkeni és festményszerű képet kap. Nagyon szép és érdekes látvány egy akvarellkép. Ha szeret a fiú festeni természetesen. És nem is kell hozzá más, csak egy jó vastag papír, a hagyományos papír hullámos lesz a víztől, az nem az igazi. Na és egy finom ecset, mókus vagy nyestszőr. Azok a legpuhábbak.
Miközben a vevőnek mesél az akvarellfestés szépségeiről egy pillanatra zavarba jön. Mit gondolhat a festő? Vajon nem mond butaságot? Hiszen ott sorakoznak a boltja kirakatában a festő szebbnél szebb akvarellképei és ő kontárkodik bele a festő dolgába? Ami más napokon pofon egyszerű volt, hirtelen mázsás nehézségűvé vált. Mesélni az ecset használatáról, az akvarellpapírok típusairól, az akvarellceruza működéséről. A vevő feltehetőleg nem is tudja ki az a csendes, idős ember az üzletben. Talán nem is hallgatna rá. Mégis úgy érzi szebb és méltóbb, ha az ifjú művészpalánta karácsonyi ajándékában egy valódi festő segít. Akkor is ha sem a kisfiú, sem az édesanyja nem tudja ki ő. Számukra csak egy mogorva, közönyös öreg, aki valamiért kattogtatja a fényképezőjét szótlanul.
-De a művész úr azt hiszem ezt nálam sokkal jobban tudja. - szólt az eladó a festőre nézve.- Ő jobban tud segíteni, hogy megfelelő ajándék lenne-e ez egy kis művésznek.
Az idős festő arcán mosoly formálódik, szemében apró könnycsepp születik. Megenyhül, és olvad a szív, mint tavasszal a hó.
- Jól mondta a srác, az akvarell remek ajándék lesz a kisfiának. Csak hagyja őt festeni, hagyja, hogy azt fessen, amit szeretne. Ne korlátozza, ne előre megrajzolt képet fessen ki vele. Mindegy mit fest. Pacákat, elmosódott kuszaságokat, hagyja őt kérem, hagy játsszon vele. -
Az öreg festő lassan maga is leveti az álarcát, a féltve őrzött gyermek lassan beszélni kezd belőle
- Így kell fogni az ecsetet látja, azt mondják vizes papírra is lehet az akvarellceruzával rajzolni, de az hülyeség. Ne vizezze be a fiú a papírját. A színek elmosódnak, gyengék lesznek. Hagyja a papírt szárazon, úgy rajzoljon rá és azt fesse el a vizes ecsettel. - és rámutat az akvarelltömbre, amit az eladó javasolt a festéshez.- Ez a megfelelő papír hozzá. Rossz papírra nem szabad festeni. Látja ez háromszáz grammos, vastag, ez bírni fogja. Szeretni fogja a fia, érdekes, szép ajándék lesz ez neki. Csak hagyja őt festeni, bármit is fessen. Lelje örömét az alkotásban, szabadságban.
És mesélt, mesélt a festő boldogan, gyermeki csillogással megfáradt szemeiben. Mint egy kisfiú, aki először fest az akvarellceruzáival.
-Hallgasson a srácra, szép ajándék lesz ez a fiának. Az akvarell egy nagyon szép technika. Csak hagyja őt szabadon festeni. - lelkendezik a menthetetlenül gyermekké visszavedlett festő. -
- Köszönöm a segítségét, azt hiszem megveszem és az lesz a karácsonyi ajándéka a fiamnak. - mondta boldogan a vevő, majd fizetett és távozott.-
- Köszönöm a segítségét.- szólt az eladó a festőhöz.-
- Jól mondtad, nem volt rám szükség, igazad volt. Nélkülem is.
- Lehet, de mégis más. Ön és én. Köszönöm mégis a segítségét. Ha tudná a kisfiú, hogy kis segített neki elindulni... -merengett el az eladó. - Talán egy szebb világot fest, talán egy önhöz hasonlóan jó ember lesz belőle, festőként, emberként. Én nagyon boldog vagyok, hogy éppen ön segített neki...
- Majd jelentkezem. A fotókból vázlatokat készítek. Talán a két ünnep között szükség lenne még néhány felvételre, ha eljönnél a műtermembe és ott is készítenék néhány képet az jó lenne. De lehet, hogy január lesz ebből. A kiállítás tavaszra tervezem, van még időnk. Télen megfestem a portrékat addig. -mondta a festő, mint akit már nem ér el az eladó gyermeki meghatottsága. Visszavedlett azzá a kissé zárkózott, érzésektől tartózkodó idős úrrá, akinek ismerik.
- Ön jó ember. Nagyon jó ember. -mosolyodott el az eladó.- Eljövök bármikor, ha szól. És köszönöm akkor is. Ragaszkodom hozzá.
- Ahogy gondolod. -felelte a festő és elindult hazafelé.-
2018. 12. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése